Úrangyala imádság 2006. június 25-én
Magyar Kurír 2006.07.15. 11:51
A pápa megemlékezett a mai évközi vasárnapot körülvevő ünnepekről; majd egy szícíliai építkezésnél bekövetkezett, egy ember halálát és 14 ember sérülését kiváltó tragédia kapcsán biztonságosabb munkakörülmények megteremtését kérte. Külön köszöntötte a vizsgázó fiatalokat is.
Elsőként Jézus Szíve főünnepét emelte ki, amelyet pénteken ült az Egyház. „Ez az ünnep szerencsésen egyesíti a népi áhítatot a teológiai mélységgel. Szokás volt – és néhány országban mindmáig él ez a hagyomány – a családokat a Szent Szívnek szentelni, akinek a képét otthonukban őrizték. Ennek az áhítati forma a megtestesülés misztériumában gyökerezik; hiszen Jézus Szívén keresztül mutatkozott meg fenséges módon Isten emberiség iránti szeretete.”
„Ezért a Szent Szív hiteles tisztelete nem veszíti érvényét, s legfőképpen az Isten irgalmára szomjazó lelkeket vonzza, akik benne megtalálják azt a kiapadhatatlan forrást, amelyből az Élet vizét meríthetik: ez képes megöntözni a lélek pusztaságait, és virágba borítani a reményt” – hangsúlyozta Benedek pápa, aki egyben emlékeztetett arra is, hogy ez a nap a papok megszentelődéséért végzett imádság világnapja is. „Megragadva az alkalmat, kérlek mindannyiótokat, kedves testvéreim, hogy imádkozzatok mindig a papságért, hogy Krisztus szeretetének hiteles tanúi legyenek!” – mondta.
A másik fontos ünnepként a Szentatya Keresztelő Szent János születését emelte ki. „Ő az egyetlen szent, akinek a születéséről megemlékezünk, mert az az isteni ígéretek beteljesülésének kezdetét jelezte: János az a ’próféta’, akit Illéssel azonosítottak, akinek közvetlenül a Messiás előtt kellett eljönnie, hogy előkészítse Izrael népét eljövetelére (vö. Mt 11,14; 17,10–13). Ünnepe arra emlékeztet minket, hogy életünk teljességgel és mindenkor Krisztusra ’vonatkozik’, és azáltal valósul meg, hogy befogadjuk őt, az Igét, a Világosságot és Vőlegényt, akinek mi a hangja, a lámpása és barátai vagyunk (vö. Jn 1,1.23; 1,7–8; 3,29)” – mondta Benedek pápa, majd a Keresztelő szavaival hozzátette: „’Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem’ (Jn 3,30): ez a program kell, hogy célként álljon minden keresztény előtt.”
„Hagyni, hogy Krisztus ’én’-je foglalja el saját ’én’-ünk helyét”: erre törekedett Péter és Pál apostol is, akiket az Egyház június 29-én ünnepel, mutatott rá a harmadik nagy ünnepre a Szentatya, s bizonyságul Szent Pál szavait idézte: „Nem én élek, hanem Krisztus él énbennem” (Gal 2,20). „Mindannyiuk és valamennyi szent előtt azonban a Szentséges Szűz Mária volt az, aki ezt megélte, aki szívében megőrizte Fia, Jézus szavait. Tegnap az ő Szeplőtelen Szívére tekintettünk, arra az anyai szívre, amely most is gyengéd gondoskodással őrködik mindannyiunk fölöttünk. Az ő közbenjárása nyerje meg számunkra, hogy mindig hűségesek maradjunk keresztény hivatásunkhoz.”
* * *
Az Úrangyala elmondása után a pápa megemlékezett arról a munkahelyi balesetről, amely a Catania–Siracusa-autópálya építési területén történt és egy ember életét kioltotta, tizennégy társa pedig megsérült. Miközben részvétét fejezte ki és imádságos közelségéről biztosította a gyászolókat, kérte: „fordítsanak egyre nagyobb figyelmet a biztonságos munkahelyi körülményekre, hogy így elkerüljék hasonló drámai események megismétlődését”.
Olaszországban a két főapostol ünnepe előtti vasárnapon tartják a Szentatya karitatív tevékenységeire fordítandó adományok „a péterfillérek” gyűjtését, amelyet nálunk, a világ sok más országához hasonlóan az ünnepet követő vasárnap rendeznek. A pápa ezért megköszönte az olasz egyházi közösség „imádságát és támogatását”, amelyet Péter utódának nyújt.
A pápa a különböző nyelvű köszöntések után külön buzdította és imádságáról biztosította azokat, akik ezekben a napokban teszik le vizsgáikat.
|