Katekézisek : XVI. Benedek pápa katekézise Jakab apostolról |
XVI. Benedek pápa katekézise Jakab apostolról
Magyar Kurír 2006.06.22. 13:08
Június 21-én, a szerdai általános kihallgatás során XVI. Benedek pápa folytatta azokról az apostolokról szóló katekézisét, akiket Jézus közvetlenül választott ki földi élete során.
Ez alkalommal az idősebb Szent Jakab apostol életéhez fűzte elmélkedését. A tizenkét apostolról szóló bibliai vonatkozások két személyt említenek meg ezzel a névvel: Zebedeus, illetve Alfeus fiát, akiket idősebb illetve fiatalabb névvel különböztetnek meg. Ez a megjelölés nem életszentségükre vonatkozik, hanem arra, hogy az Újszövetségben, különösen Jézus földi életében eltérő szerep jutott számukra.
A Jakab név a Iákobos fordítása, amely a híres Jákob pátriárka nevének görögös változata. Jakab apostol János testvére, aki a fent említett névlistán Péter mellett közvetlenül a második helyet foglalja el, mint Márk evangéliumában, vagy a harmadik helyet Péter és András apostolok után Máté és Lukács evangéliuma szerint. Az Apostolok cselekedeteiben pedig Péter és János után következik. Ezek az eltérések az élő egyházi hagyományt jelzik, amely különféle módon hangsúlyozza Jakab jelentőségét. Az evangéliumi szakaszokból az derül ki, hogy Szent Jakab apostol, az „idősebb”, nagy tekintélynek örvendett a jeruzsálemi ősegyházban, amelynek Péterrel együtt vállalta lelkipásztori gondozását.
Jakab apostol is halász volt, aki Jézus meghívására azonnal készségesen válaszolt, testvérével együtt: „Ott hagyták a bárkában atyjukat, Zebedeust a halászlegényekkel együtt és nyomába szegődtek”. Zebedeus két fiát Jézus később a „Boanerghés”, vagyis a „mennydörgés fiai” névvel illette, valószínűleg heves buzgóságukra utalva. Lukács evangelista elbeszélése szerint, amikor Jézus Jeruzsálem felé tartott tanítványaival, követeket küldött maga előtt. „Azok útközben betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De nem fogadták be, mert zarándokúton volt Jeruzsálem felé. Ennek láttára tanítványai, Jakab és János fölháborodtak: Uram, hívjuk le rájuk az istennyilát, hogy föleméssze őket? De ő hozzájuk fordult és megfeddte őket.” A két tanítvány hirtelen támadt haragját minden bizonnyal a Jézus iránti szeretet keltette fel, de nyilvánvalóan volt köze hozzá a júdeaiak és szamaritánusok közötti hagyományos ellenségeskedésnek is. Jézus azonban nem szereti az erőszakot és feddő szavai megleckéztették Jakabot, aki ezt követően lázadás nélkül beletörődik Heródes igazságtalan erőszakos tettébe, elfogadja a vértanúságot és életét adja Mestere iránti szeretetből.
A Szentatya ezután Jézus színeváltozásának és az Olajfák hegyén történő haláltusájának evangéliumi jeleneteit idézte fel. Mindkét esetben Jakab, Péterrel és Jánossal együtt a kiválasztottak közé tartozik, mint az esemény szemtanúja. Ez minden bizonnyal Jézus iránta való különleges szeretetének jele. A két evangéliumi történés azonban merőben különbözik egymástól. Az első esetben Jakab és a másik két apostol a dicsőséget és elragadtatást tapasztalta meg, míg a másodikban a szenvedést és megaláztatás. A második tapasztalat alkalmat adott Jakab számára, hogy átértékelje Jézus színeváltozását: rá kellett ébrednie, hogy a zsidó nép által várt Messiást, nemcsak tisztelet és dicsőség övezte, hanem szenvedés és gyengeség várt rá. Jakab így fokozatosan érlelhette meg hitét, apránként fedezve fel a Mester valódi messiási önazonosságát. Ezt teljesítette be a Szentlélek pünkösdkor, és ezáltal Jakab, amikor elérkezett legfőbb tanúságtételének pillanata, nem visszakozott. Az első század negyvenes éveinek elején, Heródes Agrippa király, Lukács elbeszélése szerint, „lefogatta az egyház néhány tagját, és bántalmazta őket. Így például Jakabot, János testvérét karddal kivégeztette.” A szűkszavú leírás arra utal, hogy a keresztények számára mindennapos dolog volt életükkel tanúskodni az Úrról, valamint azt is kifejezi, hogy Jakabnak kiemelkedő helye volt a jeruzsálemi egyházban, annak a szerepének is köszönhetően, amelyet Jézus földi élete során betöltött. Egy későbbi hagyomány, amely sevillai Izidor korába nyúlik vissza, azt tartja, hogy Jakab apostol Spanyolország területén evangelizálta a római birodalomnak azt a fontos régióját. Egy másik hagyomány szerint azonban hottestét vitték el Spanyolországba, Santiago de Compostela városába. Mindenki előtt ismeretes, hogy ezen a helyen nagy tisztelete alakult ki, és mai napig nemcsak Európából, hanem az egész világról számos zarándok keresi fel. Ez magyarázza Szent Jakab ikonográfiáját, akit kezében zarándokbottal és az evangélium tekercsével ábrázolnak, kifejezve, hogy az apostol, vándorlás közben hirdeti mindenkinek az evangéliumi jó hírt.
Szent Jakabtól tehát sok mindent megtanulhatunk: a készséget, hogy befogadjuk az Úr hívását, akkor is, amikor azt kéri tőlünk, hogy hagyjuk ott emberi bizonyosságaink „hajóját”, a lelkesedést, amellyel követhetjük Jézust azokon az utakon, amelyeket ő jelöl meg számunkra minden illuzórikus önhittségünkön túl.
Azt, hogy készségesen és bátran tegyünk róla tanúságot, ha kell, egészen életünk feláldozásáig. Így Szent Jakab apostol, az idősebb, ékesszóló példát ad a Krisztushoz való nagylelkű csatlakozásról. Ő, aki testvérével a Mester mellett akart ülni Isten országában, az első volt az apostolok között, aki osztozott vele a vértanúságban.
|